Sziasztok Renátó vagyok, székesfehérvári fotográfus!
Örülök, hogy a bemutatkozómra is rákattintottál, mert ezek szerint tetszenek a képeim!
Már gyermekkorom óta érdekelt a fotózás, a fotográfia világa, de komolyabban 2019 nyarától kezdtem el foglalkozni vele, amikor is a nászútunk megörökítése céljából beszereztünk egy digitális Sony fényképezőgépet! Azóta már hivatalosan is fotós vagyok!
Mintegy 20 éven át a versenytáncoltam, a táncosok világában nőttem fel. Művészi érzékemet, az emberi test szépségének felismerését nagyrészt ennek köszönhetem! Ezért úgy döntöttem embereket szeretnék fotózni!
Nőket, akiknek megmutathatom valójában milyen csodálatosak is tudnak lenni!
Családokat és párokat, akiknek lencsevégre kaphatom életének egy-egy történetét.
Fitness és testépítő személyeket, akiknek a legjobb formájukat megörökíthetem!
Mit is jelent számomra a kép? Egy kommunikációs csatornát az emberek felé, mert a jó fotó érzelmeket vált ki! Mindezek mellett pedig 10, 20 vagy akár 30 év távlatából is felidézi a pillanat emlékét!
Kezdhetjük?